A vezetőség
Guttmann Tamás - vezérigazgató
1968-ban született Budapesten, 1986 óta házas, 6 gyermek édesapja. 13 évet élsportolt taekwon-do edzőként és versenyzőként, 2 évig vezette a Taekwon-do válogatottat.
Első vállalkozása egy sportruházatot gyártó cég volt, ahol maga is megtanult varrni és filmnyomni. Sok évet termékértékesítéssel foglalkozott üzletkötőként. Sokat tanult a kereskedelmi hálózatépítésről. A 90-es évek végén a Quelle áruház bemutató üzletét vezette Budapesten feleségével.
Ezután elcsábította őt a világ legnagyobb bankja a Citibank, ahol kiemelt ügyfelekkel foglalkozott és sztárüzletkötővé vált.
Majd megalapította saját pénzügyi vállalatát a Harewood cégcsoportot és az évek alatt jelentős finanszírozáshoz segített több mint 120 magyar vállalatot a KKV szektorban.
Tudj meg többet
A Safis cégcsoport egyik alapító tulajdonosa és vezérigazgatója.
Rendszeresen sportol és fotóz. A tanulást sohasem hagyja abba. Most éppen műkorcsolyázni tanul, amit 51 évesen kezdett el.
Hihetetlen energiája van, mindig biztat és bátorít embereket, a munkatársai és ismerősei többnyire mosolyogni látják.
Schlingloff Sándor - Kreatív marketing vezető
Marketing
Sándort mára sokan a professzionális online marketing hazai atyjaként tartják nyilván, aki zseniálisan ötvözi a konzervatív, eredmény-orientált értékesítési szemléletet a csúcstechnológiák és merész, kreatív marketing megközelítésekkel.
Tudj meg többet
Egyike volt az elsőknek Magyarországon, aki ötvözte a professzionális offline és online marketing lehetőségeit. Összekapcsolva reklámfilmes, direkt értékesítési és rendszer-fejlesztési tapasztalatait az Internet adta vadonatúj lehetőségekkel rendkívül eredményes megoldásokra jutott.
Közel 20 éves, több száz ügyféllel szerzett tapasztalat – ahol minden elköltött pénznek rövid, de legalább középtávon bevételeket kellett hoznia – az egyik legfelkészültebb marketing szakemberré teszi a piacon. Közel egy tucat bevezető kampány, teljesen és részben automatizált értékesítési folyamatok, sőt a személyes értékesítés hatékonyságával értékesítő interaktív videó értékesítési rendszer kidolgozása is az Ő nevéhez fűződik.
Sándor önképzési rendszerei, tanfolyamai és videó és hanganyagai sokáig piacvezetők voltak az online marketing képzések világában. Cégreform Program néven barátjával talpra állított cégvezetői egyetem az elsőnek számított Magyarországon ahol a Rendszermarketing cégfejlesztési know howt tanították. Sándor az elmúlt években Startup vállalkozások támogatásával foglalkozik.
Nagy Naményi Andrea - webáruház igazgató
Tanulmányaimat a BGF külkereskedelmi szakán végeztem, majd külföldön töltöttem 1 évet gyakornokként. Ezt követően egy térképészeti vállalatnál kezdtem pályafutásomat, majd következett a Drogerie Markt, ahol több mint 16 évig dolgoztam értékesítési vezetőként. Innen a könyvszakma felé vettem az irányt, ahol is egy könyvkiadó cégcsoportnál 4 évig értékesítési vezetőként felügyeltem a bolthálózatot.
Új kihívásra vágyva kerültem a Safishoz 2019.áprilisában.
Tudj meg többet
Szakmai pályafutásom alatt több mint 30 üzlet és számos webáruház indulását és működését koordináltam. Az online és offline értékesítési és szervezetfejlesztési tapasztalataimat multinacionális és KKV környezetben szereztem. Lételememnek tekintem a kihívásokat. A látszólag megoldhatatlan problémákra elszántan keresem a megoldásokat.
A munkám egyben a hobbim is, így szabadidőm egy részében fejlesztem magam.
Kikapcsolódást számomra a családommal és barátaimmal töltött idő nyújt.